Korábban alig több mint egy évet játszott a REAC-ban, mégis ennyi idő alatt is a szurkolók kedvence lett. Hiába történt mindez már több mint 4 éve, sem a szurkolók, sem a vezetők nem felejtették el őt. Ami pedig a legfontosabb, hogy néhány hete igazolt régi-új játékosunk sem felejtette el, a REAC-ot. Koltai Tamás hazatalált.

- Mi szél hozott ismét Rákospalotán, hiszen elég régen volt az, amikor a REAC, akkor még tiszta piros szerelésében rúgtad a gólokat?
- Én igazából sosem távolodtam el a csapattól, és ennek köszönhető az, hogy most itt vagyok. Amikor kint légióskodtam, akkor is szinte mindig visszajártam. A régi csapattársakkal is tartottam a kapcsolatot és elsősorban az Elnök Úrral. Forgács Józseffel, akivel szinte minden téli és nyári szünetben beszélgettünk, sokszor személyesen is, és tervbe volt véve, hogy én egyszer visszatérek.
- Ha a közel 4 éves légióskodásodról és a pécsi kiruccanásodról kéne mérleget vonnod, akkor hogyan értékelnéd ezt az időszakot?
- Úgy, hogy soha sehol nem ment úgy a játék, mint abban a félévben, mint amikor a Simon Tibor vezette REAC-ban 15 meccsen 17 gólt rúgtam.
- Ezek szerint nem érte meg elmenned!
- De mindenképpen megérte, mert anyagilag megalapoztam a jövőmet, megtanultam németül is, angolul is, és elég sok helyen megfordultam a világban.
- Még is miért esett vissza a teljesítményed, hiszen emlékeim szerint a DSF-en még rendre lehetett látni a német másodosztályú meccseket, ahol a Särbruckenben kifejezetten jól játszottál?
- Nem is az ottani teljesítményemmel volt a baj, hiszen én voltam az egyetlen játékos a csapatból, aki a tavasszal minden meccsen pályára lépett. A probléma az volt, hogy kiestünk, és az új edzőnek már nem fértem bele az elképzeléseibe, az utána következő időszakban pedig, már sem Izraelben, sem Malajziában, sem pedig a többi csapatomnál nem ment úgy, mint korábban.
- Akkor te most mekkora erősítést jelentesz a REAC-nak?
- Ez majd csak tavasszal derül ki, de számomra 29 évesen ez az utolsó esély, hiszen tavaly a német negyed osztályban játszottam. Anyagilag ugyan jobban megérné ott futballozni, de ez részemről már nem erről szól. Segíteni szeretnék a csapatnak ez a lényeg, már nincsenek világmegváltó terveim, de úgy érzem arra még képes vagyok, hogy abban a közegben, amelyben mindig is jól éreztem magamat helytálljak. Ha nem így lesz, akkor vagyok olyan viszonyban a klubbal, hogy békében elváljunk, de most erre gondolni sem tudok.
- Ha már a közeget említetted, nem tudom, hogy értesültél-e arról, hogy a honlapon sokáig csak azt lehetett tudni, hogy egy volt REAC-os visszacsábításán fáradozik a klub, és éppen ezért sokan kezdtek el tippelésbe a fórumon. Azt mondhatom, hogy amikor szóba kerültél, akkor gyakorlatilag mindenki azt mondta, hogy de jó lenne, ha te lennél az új igazolás.
- Köszönöm és tudok róla, sőt nagyon jól esett ez a bizalom. Ismerem a szurkolókat abból az időszakból, amikor itt játszottam. Tudom, hogy nincsenek sokan, de azt is, hogy olyan hűséges tábor, mint ami a REAC mögött áll csak kevés csapatnak van. Amikor vacilláltam a döntésen, sokat számított, hogy tudtam azt, itt nem bántják a játékosokat, hanem szeretik a futballistákat, így engem is.
- Két hét tapasztalata mire volt elég, azt már látjuk, hogy szerencsére van az edzőmeccseken nálad góllövő cipő, de hogy érzed magad egy megújult csapatban, és hogyan dolgozol együtt egy keménykezű, fiatal edzővel?
- A srácok egy részével ugye tartottam a kapcsolatot és úgy érzem sikerült teljesen beilleszkednem, egy fiatal, harapós csapatba jöttem vissza. A kemény edzőkhöz és a hangnemhez is hozzászoktam odakint, no meg nem kell messzire mennem, mert Simon Tibi is ilyen volt a REAC-ban. Flórival első nap megbeszéltük, hogy csak egy vagyok a 23 játékosból és nem lesz bérelt helyem a kezdőcsapatban. Ezt elfogadtam. Sajnos fizikálisan van még egy kis lemaradásom, de ezt a rajtig pótolni fogom, és az a fontos, hogy a góljaim segítségével jövőre is első osztályú maradjon a REAC.                                                                     Forrás:www.reacfoci.hu